Bármilyen jellegű munkáról legyen szó nagyon fontos, hogy kapj visszajelzést - főleg ha szeretnél nagyobb teljesítményt letenni az asztalra. Anélkül, hogy világos
lenne, hogy más hogyan látja a munkád nehéz eldönteni, hogy milyen
irányba fejlődj. Mint ahogy Csikszentmihályi is hangsúlyozza a visszajelzés
alapvető kelléke a Flow átélésének. Amikor azt érezzük, hogy valami értékeset
alkotunk, akkor a visszajelzés emeli az élvezetet és támogatja az elmélyülést.
Tehát a visszajelzés alapvető eszköze a fejlődésnek. De hogy is csináld ezt, ha a helyzet a következő:
Hogyan tudsz építő kritikát adni kreatív munkára, ha nem vagy szakértők?
Ha bírálatot kapsz, akkor hogyan álld a sarat,
hogyan képezd le magadban a hallottakat, úgy, hogy az neked is jó legyen (vagy csak egyszerűen vegyük elő a vastagabb bőrt)?
Hogyan NE
adj visszajelzést?
Az Amadeus c.filmben találtam meg az egyik kedvenc példám . Néhány hete ment a Tv-ben. Már sokszor láttam a filmet, olyan, mint a Kis herceg - mindig mond valami újat, mindig új megvilágításból mutat valamit. Ajánlom neked is, érdemes megnézni, vagy újra megnézni. A filmben megfigyelhető a kimagasló tehetség két formája: az erőfeszítés nélkül kiteljesedő (Mozart) és a kissé "izzadtság szagúbb", sok szorgalommal felszínre hozott változata (Salieri) is.
A filmből Ausztria császárát, II. Józsefet hozom példának arra, hogy hogyan NE adj visszajelzést.
A
császár nem buta és nem is járatlan a zene világában. Intelligens és őszinte
embernek ábrázolják, aki a legjobbat akarja: támogatja a kultúrát, maga is
amatőr zenész, patrónus. A zeneszerető király körül veszi magát zeneszerzőkkel
és zeneoktatókkal, támogatja az operát, koncerttermeket és zeneiskolákat. Pénzeli az izgalmas új projecteket és a fiatal tehetségeket.
Azonban ahogy Salieri rámutat: “De nincs hozzá füle!” Annak ellenére, hogy zenei tanulmányokat
végez, a császár soha sem lesz veszélyes sem Salierire sem pedig Mozartra. Helyzetét
még az is nehezíti, hogy dacára annak, hogy csupa hozzáértő veszi körül soha
nem fogja megtudni, hogy mit csinál rosszul vagy hogy milyen rosszul játszik.
Egyszerűen az ő pozíciójában félnek hozzá őszinték lenni.
Például, abban a jelenetben, amikor Salieri egy köszöntőt szerzett arra az alkalomra, hogy Mozartot bemutatja császárnak, a legnagyobb
döbbenetére a császár önként vállalkozik, hogy eljátssza a művet a vendégnek.
Salieri csak morog magában, hallva, ahogy a dallamok szétesnek. De miután a császárt
soha nem merné bírálni így csak ennyit mond: "Megtisztel vele, felség...ez az!” A
legvadabb rémálmai válnak valóra, amikor a császár pocsék előadását kell
meghallgatnia – csak pipiskedik és annyit mer mondani “Ez elbűvölő volt.”
És ez csak egy kis epizód a császár életéből. Olyan emberekkel van
körülvéve, akik segíthetnének - ha mernének. Hála a protokollnak, nem kap
építő kritikát, ami mentén fejlődhetne. Ő az az ember, aki soha nem kap visszajelzést.
Ennek jeleit látni is lehet, abban a folyamatos távolságtartó faarcban is, amit Jeffrey Johns színész magas szintű játéka hív életre. Vagy hallani lehet, ahogy játszik a zongorán. Világos, hogy még soha nem kapott őszinte kritikát. Salierit is ezért szereti jobban, mint Mozat-ot.
Egy valóban kínos helyzetet kreált magának, amikor Mozart első bécsi operájának premierje volt. A császár kint a színpadon, mindenki előtt visszejelzést adott a fiatal komponistának.
Először áradozott: “Ez derék munka volt!” Mozart hálásan csüggött a császár szavain:
Mozart Akkor hát valóban tetszett, felség?
Császár Hogyne, ha mondom, remek munka volt! Egy-egy helyen kell, persze csak kicsit....néhány hajtását, csak,…
Mozart Mit akar ezel mondani, felség?
Császár Nos, úgy érzem, hogy....nekem
úgy tűnik....hogy is mondják? (oda fordul az operaház igazgatójához Orsini-hez) hogy is
kell mondani, itendáns úr?
Orsini Túl sok a hangjegy, igaz, felség?
Császár Úgy van. Pontos a fogalmazás! Túl sok a hangjegy.
Akarata ellenére - csak mert másra hagyatkozott, a császár hálót vetett önmagára - és az igazgató csapdájába esett. Ezt felismerve segítségért kiállt, Salierihez fordul.
Mozart Nem értem pontosan. Éppen csak annyi hangjegy
van benne, amennyi kell, se több se kevesebb, felség.
Császár Kedves
barátom, egyetlen este ennyi hangot nem képes meghallgatni az emberi fül. Ebben ön is egyet ért velem, ugye udvari komponista úr?
Salieri Igen,
szóval hogyne, tulajdon képpen igaza van felség.
Szegény Salieri halálán volt, amikor rájött, hogy zenei hitvallását adj fel
ebben a pillanatban, de nem akadt jobb ötlete arra, hogy mit kéne tennie. Ez
már megint a Király új ruhája. Kivéve Mozart-ot, aki tovább játssza a mesebeli
rosszcsont figuráját és nem hajlandó belemenni a játékba:
Császár Drága fiatal barátom, ne
vegye úgy a szívére. Az ön műve bámulatos. Minőségi munka. Csak túl sok benne a hangjegy, ennyi az egész. Hagyjon ki néhányat és a mű tökéletes lesz.
Mozart Pontosan melyekre gondolt, felség?
Mint ahogy már sokszor ebben a filmben is Mozart hű maradt a zenéhez, mindenek felett. Felveszi a kesztyűt, azzal, hogy felajánlja az összehasonlítást a hangjegyek mennyisége (túl sok) és a minősége (melyek azok) között. És a császár zavarba jön. Mindenki reszelgeti a torkát - a helyzetet Mozart jövőbeni anyósának komikus antréja oldja csak meg.
Miben hibázott a császár?
1. Másod kézből vette a kritikát.
Nehéz más véleményét megvédeni. Közvetlenül az igazgató szavait vette át (mintha csak mankóra lenne szüksége), azt sem tudta, mi az alapja ezért hiányzott is belőle a meggyőződés.
Nehéz más véleményét megvédeni. Közvetlenül az igazgató szavait vette át (mintha csak mankóra lenne szüksége), azt sem tudta, mi az alapja ezért hiányzott is belőle a meggyőződés.
2. Színlelte a hozzáértést - hisz az neki nem is volt.
Úgy tett, mintha értene hozzá. Nem zeneszerző, sem képzett kritikus, csak egy amatőr zeneszerető. Nincs is ezzel semmi gond, amíg őszintén az aki, és nem akar több lenni.
Például én nem vagyok sem grafikus sem festőművész, így soha sem törekedtem profinak tűnni, ha
mások munkájára adtam visszajelzést, nem akartam profi ajánlásokat tenni arra
vonatkozóan, hogy hogyan kéne ezt/vagy/azt másként csinálni. De ha megkérdeztek,
akkor boldogan mondtam el, hogy rám milyen hatással van, én mit látok, milyen
érzéseket kelt bennem. A császárnak is valami hasonlót kellett volna tennie, ha
megengedte volna magának az őszinteség luxusát és elmondta volna, hogy a zene
milyen érzelmeket keltett benne.
3. Ismeretlen kritériumok alapján ítélt.
Miután csak megismételte a gróf szavait, így nincs ötlete a kritériumokat illetően. És sajnos (ahogy a filmben kiderült) a gróf kritériumai rosszindulatúak voltak. Tehát a császár egy ex cathedra ítéletet ad, ami művészi szempontból egyáltalán nem hasznos. Ez a helyzet akkor is, amikor valaki a megrendelőtől rövid briefet kér és ezt a választ kapja: "Majd ha kész, akkor majd megmondom.”
4. Tapintatlan volt.
Miután ő maga sem gyakorolja azt, hogy hogyan kell visszajelzést fogadni, a császár nem is igazán érzi, hogy Mozartnak ez hogyan is eshet – nem vette észre, hogy az elevenébe vágott, így meg is lepte Mozart ellenséges válasza. Ha már az elején a császár rájött volna, hogy néhány dicsérő közhely is elég, nem hergelte volna maga ellen Mozartot, ezzel a nyilvánosság előtt a saját jó kritikai hírnevét sem tette volna kockára.
5. A modora leereszkedő volt.
A császár alapvetően nem szándékozott demotiválni Mozartot. Nem rosszindulatú, csak tudatlan volt. Megítélése szerint a munka hibás, így átvált egy leereszkedő és hamis stílusra, amikor azt mondja: "Ne vegye úgy a szívére".
Hogy is néz ki ez a valóságban?
Az életben ügynökségek és kreatív studiok a szereplői ennek az előadásnak, ahol
ügyfelek, accountok, managerek és még sokan mások adnak visszajelzést a másik munkájára. Egyszer valahol olvastam, hogy a régi vágású ügynökségek távol
tartják a kreatívokat az ügyfelektől. Jó okkal - lehet. Én láttam már olyat,
hogy valaki amikor a munkáját kitette az asztalra és azt nem fogadták el,
felugrott és rámorgott a csodálkozó ügyfélre.
Ha a dolgok csak ritkán ilyen kemények azért lenne itt helye annak a
törekvésnek, hogy a kapcsolatot profi
szintre tereljük… Kell a visszajelzés és kell is tudni azt helyén kezelni, de
ezt még nagyon kevesen művelik profin. A császár megtestesíti a probléma
mindkét oldalát: egyfelől olyan mint a művész vagy kreatív, aki túl fontos vagy
túl érzékeny ahhoz, hogy visszajelzést kapjon és hasznosan megfontoljon,
másrészt viszont olyan, mint a manager, vagy ügyfél aki a rossz a híreket
ostoba módon közli, ezzel kockáztatja és rontja az ügyfél és
ügynökség közti kapcsolatot is.
A visszajelzés fontosságáról még olvashatsz a Hogyan fogadd a visszajelzést bejegyzésben is.
A császár egyik klasszikus mondatával búcsúzom, amikor is úgy összegzett,
hogy semmit sem mondott:
“Nos, akkor ennyi lenne.”