Mire tanít az AMADEUS?

Bármilyen jellegű munkáról legyen szó nagyon fontos, hogy kapj visszajelzést - főleg ha szeretnél nagyobb teljesítményt letenni az asztalra. Anélkül, hogy világos lenne, hogy más hogyan látja a munkád nehéz eldönteni, hogy milyen irányba fejlődj. Mint ahogy Csikszentmihályi is hangsúlyozza a visszajelzés alapvető kelléke a Flow átélésének. Amikor azt érezzük, hogy valami értékeset alkotunk, akkor a visszajelzés emeli az élvezetet és támogatja az elmélyülést.

Tehát a visszajelzés alapvető eszköze a fejlődésnek. De hogy is csináld ezt, ha a helyzet a következő:

Hogyan tudsz építő kritikát adni kreatív munkára, ha nem vagy szakértők?

Ha bírálatot kapsz, akkor hogyan álld a sarat, hogyan képezd le magadban a hallottakat, úgy, hogy az neked is jó legyen (vagy csak egyszerűen vegyük elő a vastagabb bőrt)?

Hogyan NE adj visszajelzést? 

Az Amadeus c.filmben találtam meg az egyik kedvenc példám . Néhány hete ment a Tv-ben. Már sokszor láttam a filmet, olyan, mint a Kis herceg - mindig mond valami újat, mindig új megvilágításból mutat valamit. Ajánlom neked is, érdemes megnézni, vagy újra megnézni. A filmben megfigyelhető a kimagasló tehetség két formája: az erőfeszítés nélkül kiteljesedő (Mozart)  és a kissé "izzadtság szagúbb", sok szorgalommal felszínre hozott változata (Salieri) is.

A filmből Ausztria császárát, II. Józsefet hozom példának arra, hogy hogyan NE adj visszajelzést.

A császár nem buta és nem is járatlan a zene világában. Intelligens és őszinte embernek ábrázolják, aki a legjobbat akarja: támogatja a kultúrát, maga is amatőr zenész, patrónus. A zeneszerető király körül veszi magát zeneszerzőkkel és zeneoktatókkal, támogatja az operát, koncerttermeket és zeneiskolákat. Pénzeli az izgalmas új projecteket és a fiatal tehetségeket.

Azonban ahogy Salieri rámutat: “De nincs hozzá füle!”  Annak ellenére, hogy zenei tanulmányokat végez, a császár soha sem lesz veszélyes sem Salierire sem pedig Mozartra. Helyzetét még az is nehezíti, hogy dacára annak, hogy csupa hozzáértő veszi körül soha nem fogja megtudni, hogy mit csinál rosszul vagy hogy milyen rosszul játszik. Egyszerűen az ő pozíciójában félnek  hozzá őszinték lenni.

Például, abban a jelenetben, amikor Salieri egy köszöntőt szerzett arra az alkalomra, hogy Mozartot bemutatja császárnak, a legnagyobb döbbenetére a császár önként vállalkozik, hogy eljátssza a művet a vendégnek. Salieri csak morog magában, hallva, ahogy a dallamok szétesnek. De miután a császárt soha nem merné bírálni így csak ennyit mond: "Megtisztel vele, felség...ez az!” A legvadabb rémálmai válnak valóra, amikor a császár pocsék előadását kell meghallgatnia – csak pipiskedik és annyit mer mondani “Ez elbűvölő volt.”

És ez csak egy kis epizód a császár életéből. Olyan emberekkel van körülvéve, akik segíthetnének - ha mernének. Hála a protokollnak, nem kap építő kritikát, ami mentén fejlődhetne. Ő az az ember, aki soha nem kap visszajelzést.

Ennek jeleit látni is lehet, abban a folyamatos távolságtartó faarcban is, amit Jeffrey Johns színész magas szintű játéka hív életre. Vagy hallani lehet, ahogy játszik a zongorán. Világos, hogy még soha nem kapott őszinte kritikát. Salierit is ezért szereti jobban, mint Mozat-ot. 

Egy valóban kínos helyzetet kreált magának, amikor Mozart első bécsi operájának premierje volt. A császár kint a színpadon, mindenki előtt visszejelzést adott a fiatal komponistának.

Először áradozott: “Ez derék munka volt!” Mozart hálásan csüggött a császár szavain:

Mozart       Akkor hát valóban tetszett, felség?

Császár     Hogyne, ha mondom, remek munka volt! Egy-egy helyen kell, persze csak kicsit....néhány hajtását, csak,…

Mozart        Mit akar ezel mondani, felség?

Császár         Nos, úgy érzem, hogy....nekem úgy tűnik....hogy is mondják? (oda fordul az operaház igazgatójához Orsini-hez) hogy is kell mondani, itendáns úr?

Orsini            Túl sok a hangjegy, igaz, felség?

Császár          Úgy van. Pontos a fogalmazás! Túl sok a hangjegy.

Akarata ellenére - csak mert másra hagyatkozott, a császár hálót vetett önmagára - és az igazgató csapdájába esett. Ezt felismerve segítségért kiállt, Salierihez fordul.

Mozart          Nem értem pontosan. Éppen csak annyi hangjegy van benne, amennyi kell, se több se kevesebb, felség.

Császár        Kedves barátom, egyetlen este ennyi hangot nem képes meghallgatni az emberi fül. Ebben ön is egyet ért velem, ugye udvari komponista úr?

Salieri             Igen, szóval hogyne, tulajdon képpen igaza van felség.

Szegény Salieri halálán volt, amikor rájött, hogy zenei hitvallását adj fel ebben a pillanatban, de nem akadt jobb ötlete arra, hogy mit kéne tennie. Ez már megint a Király új ruhája. Kivéve Mozart-ot, aki tovább játssza a mesebeli rosszcsont figuráját és nem hajlandó belemenni a játékba:

Császár        Drága fiatal barátom, ne vegye úgy a szívére. Az ön műve bámulatos. Minőségi munka. Csak  túl sok benne a hangjegy, ennyi az egész. Hagyjon ki néhányat és a mű tökéletes lesz.

Mozart         Pontosan melyekre gondolt, felség?

Mint ahogy már sokszor ebben a filmben is Mozart hű maradt a zenéhez, mindenek felett. Felveszi a kesztyűt, azzal, hogy felajánlja az összehasonlítást a hangjegyek mennyisége (túl sok) és a minősége (melyek azok) között. És a császár zavarba jön. Mindenki reszelgeti a torkát - a helyzetet Mozart jövőbeni anyósának komikus antréja oldja csak meg.

Miben hibázott a császár?

1. Másod kézből vette a kritikát.
Nehéz más véleményét megvédeni. Közvetlenül az igazgató szavait vette át (mintha csak mankóra lenne szüksége), azt sem tudta, mi az alapja ezért hiányzott is belőle a meggyőződés.

2. Színlelte a hozzáértést - hisz az neki nem is volt.
Úgy tett, mintha értene hozzá. Nem zeneszerző, sem képzett kritikus, csak egy amatőr zeneszerető. Nincs is ezzel semmi gond, amíg őszintén az aki, és nem akar több lenni.

Például én nem vagyok sem grafikus sem festőművész, így soha sem törekedtem profinak tűnni, ha mások munkájára adtam visszajelzést, nem akartam profi ajánlásokat tenni arra vonatkozóan, hogy hogyan kéne ezt/vagy/azt másként csinálni. De ha megkérdeztek, akkor boldogan mondtam el, hogy rám milyen hatással van, én mit látok, milyen érzéseket kelt bennem. A császárnak is valami hasonlót kellett volna tennie, ha megengedte volna magának az őszinteség luxusát és elmondta volna, hogy a zene milyen érzelmeket keltett benne.

3. Ismeretlen kritériumok alapján ítélt.
Miután csak megismételte a gróf szavait, így nincs ötlete a kritériumokat illetően. És sajnos (ahogy a filmben kiderült) a gróf kritériumai rosszindulatúak voltak. Tehát a császár egy ex cathedra ítéletet ad, ami művészi szempontból egyáltalán nem hasznos. Ez a helyzet akkor is, amikor valaki a megrendelőtől rövid briefet kér és ezt a választ kapja: "Majd ha kész, akkor majd megmondom.”

4. Tapintatlan volt.
Miután ő maga sem gyakorolja azt, hogy hogyan kell visszajelzést fogadni, a császár nem is igazán érzi, hogy Mozartnak ez hogyan is eshet – nem vette észre, hogy az elevenébe vágott, így meg is lepte Mozart ellenséges válasza. Ha már az elején a császár rájött volna, hogy néhány dicsérő közhely is elég, nem hergelte volna maga ellen Mozartot, ezzel a nyilvánosság előtt a saját jó kritikai hírnevét sem tette volna kockára.

5. A modora leereszkedő volt.
A császár alapvetően nem szándékozott demotiválni Mozartot. Nem rosszindulatú, csak tudatlan volt. Megítélése szerint a munka hibás, így átvált egy leereszkedő és hamis stílusra, amikor azt mondja: "Ne vegye úgy a szívére".

Hogy is néz ki ez a valóságban?

Az életben ügynökségek és kreatív studiok a szereplői ennek az előadásnak, ahol ügyfelek, accountok, managerek és még sokan mások adnak visszajelzést a másik munkájára. Egyszer valahol olvastam, hogy a régi vágású ügynökségek távol tartják a kreatívokat az ügyfelektől. Jó okkal - lehet. Én láttam már olyat, hogy valaki amikor a munkáját kitette az asztalra és azt nem fogadták el, felugrott és rámorgott a csodálkozó ügyfélre.

Ha a dolgok csak ritkán ilyen kemények azért lenne itt helye annak a törekvésnek, hogy a  kapcsolatot profi szintre tereljük… Kell a visszajelzés és kell is tudni azt helyén kezelni, de ezt még nagyon kevesen művelik profin. A császár megtestesíti a probléma mindkét oldalát: egyfelől olyan mint a művész vagy kreatív, aki túl fontos vagy túl érzékeny ahhoz, hogy visszajelzést kapjon és hasznosan megfontoljon, másrészt viszont olyan, mint a manager, vagy ügyfél aki a rossz a híreket ostoba módon közli, ezzel kockáztatja és rontja az ügyfél és ügynökség közti kapcsolatot is.

 

A visszajelzés fontosságáról még olvashatsz a Hogyan fogadd a visszajelzést  bejegyzésben is.

A császár egyik klasszikus mondatával búcsúzom, amikor is úgy összegzett, hogy semmit sem mondott: 

“Nos, akkor ennyi lenne.”

FLOW

Csikszentmihályi Mihály neve szinte kikerülhetetlen, ha coachingról van szó. A chicagói pszichiáter munkásságát a boldogság és elégedettség elérésének kutatására szentelte az elmúlt húsz évben. Az eredmények alapján kiderült, hogy hiába merül bele az ember az olyan élvezetekbe, mint az evés és ivás, szex és vásárlás, idővel ezek tovatűnnek és csalódást okozva űrt hagynak maguk után.

Az igazi boldogságot a tanulás és önmagunk fejlesztése illetve azok a tevékenységek jelentenek, melyben értelmes kihívásokat győzünk le. Amikor teljesen átérezzük azt, amit teszünk, Csikszentmihályi szavaival „flow” élményben részesülünk.

„Flow – csaknem automatikus, erőt nem igénylő, erős koncentráció a belső Én feletti uralom segítségével.”

Flow – Csikszentmihályi Mihály, 1996., (lásd könyvajánlóm)

Amikor flow érzésünk van, akkor teljes mértékben elmerülünk abban, amit éppen teszünk, és még a csúcsteljesítmény elérése is könnyen megy. Az élmény, amiben részünk van, együtt jár az öröm és elégedettség erősen átélt érzelmével.

Flow élményt sokféle emberi tevékenység eredményezhet - fizikai és mentális is egyaránt. Az atléták csak úgy említik, hogy benne voltam a „zónában”. De nincs szükség arra, hogy maratont fussunk, vagy olimpiai érmet szerezzünk, hogy flow élményünk legyen – mindannyian megélhetjük, ha valamit egyszerűen csak élvezettel teszünk.

A flow gyakran előfordul művészeti- és kreatív közegben, akkor, amikor az ötletek, képek, érzetek, érzelmek és/vagy szavak úgy tűnnek, mintha könnyedén áramolnának. Ilyenkor a munka maga csupán egy pillanatnak tűnik. Sokan vannak, akik életük más területén nagy áldozatot hoznak annak érdekében, hogy kreatív flow-t folytathassanak.

Azok, akik profi kreatívok tipikusan erős flow élményről számolnak be, amikor azt elérik, és az elégedettség érzésével azonosítják. Ezzel azonos erősségű lehet az a frusztráció, amely munkájuk során akkor jelentkezik, amikor nem sikerül elérniük ezt az állapotot.

A kreatív flow az elégedettség erős érzését nyújtja annak, aki azt átérzi. Az üzleti élet oldaláról tekintve, ez több mint egy „kellemes érzés” – ahogy Csikszentmihályi rámutat: flow-élmény olyankor van, amikor valamit teljes erőbedobással teszünk – tehát, ha azt akarod, hogy a kreatív folyamatok magasabb teljesítményen fussanak, akkor az egyik legfontosabb, hogy segíted a kreatív-flow minél gyakoribb elérését. Nem csak magasabb kreatív teljesítményt fog eredményezni, de a munka iránt érzett motivációt is növeli – ami persze növeli a teljesítményt.

Csikszentmihályi a flow 9 ismérvét adja meg:

1. Minden lépésnél legyenek tiszták a célok.

Ha tudod, hogy mit akarsz elérni, az értelmet és célt ad a tetteidnek.

2. Legyen azonnali visszajelzés, visszacsatolás a tetteidre vonatkozóan.
Ne csak azt tudd, hogy mit szeretnél elérni, hanem azzal is légy tisztában, hogy amit teszel, azt éppen mennyire teszed jól. Ettől lehetővé válik, hogy az optimális teljesítmény elérése érdekében könnyen korrigálj a tetteiden. És ez azt is jelenti, hogy a flow élmény csak akkor jelentkezik, ha valamit jól teszel.

3. Legyen egyensúly a kihívás nagysága és a készségek közt.

Ha a feladat túl nehéz, akkor frusztráció lép fel. Ha túl könnyű, akkor egy idő után unalmas. Flow akkor van, amikor optimális egyensúly van a készségek és a feladat nagysága közt. Éberen tart, koncentrált és hatékony lesz ettől a tevékenység.

4. A cselekvés és a figyelem egybeolvad.

Mindannyian tapasztaltuk már, hogy csak fizikailag vagyunk jelen, de a tudatunk, az eszünk valahol máshol – sokszor még az unalom és frusztráció határán is túl. Flow állapotban teljes a koncentráció, arra fókuszálunk, amit abban a pillanatban teszünk.

5. A feladatra való összpontosítás.
Ha az aggodalmak, félelmek és konfliktusok nem zavarják a tevékenységet, akkor szabadon feloldódunk abban, amit teszünk.

6. Nem kell tartani a hibáktól.
A letisztult koncentráció azt jelenti, hogy a teljesítményt nem befolyásoljuk azzal, hogy már az elején félünk a sikertelenségtől vagy attól, hogy nem tudjuk kézben tartani a helyzetet.

7. Az Én-tudat elvész.
Ha feloldódunk magában a tevékenységben, akkor nem gondolunk sem a magunk, sem a rólunk kialakított képre. Amíg a Flow tart egy időre megfeledkezünk arról, hogy kik vagyunk, lehetőséget kapunk arra, hogy lényünk határai az eddiginél kijjebb tolódjon.

8. Az idő érzékelése eltorzul.
Az órák repülnek, mint pillanat vagy ennek az ellenkezője: néhány óra is éveknek tűnhet.

9. Az élmény autotelikussá válik.
Ez az, amikor a dolog önmagában hordja jutalmát. A tevékenység önmagáért válik élvezetessé nem valami jövőbeli haszon kedvéért. Ezért említi annyi művész, hogy a legnagyobb elégedettséget a saját munkáján keresztül kapja meg.

Ez az elmélet. Olvasd el a "Hogyan segíti a coach-stílusú vezetés kreatív flow-t?", hogy megtudd, hogyan néz ki a kreatív-flow a gyakorlatban.

Hogyan fogadd a visszajelzéseket?

Amikor coach képzésben vettem részt, megtanultam, hogy a coachok egyik legfontosabb eszköze a visszajelzés. Csoporttársaim jó meglátással és pozitív hozzáállással adtak visszajelzést a gyakorlati órákon. Sokszor kellett rövid

gyakorlatok keretében kipróbálni az egyes coach eszközöket, technikákat.

Ott megtanultam, hogy visszajelzést adni nem könnyű, hát még kapni… Az igazság az, hogy sokkal egyszerűbb ezt a helyzetet kezelni, ha másoknak kell kritikát megfogalmazni vagy a másoknak adott kritikában kell meglátni,

hogy mi az, ami számomra is megszívlelendő lehet. Ha rólam van szó...az én gyakorlatomról, az én megoldásomról, akkor helyzet teljesen más.

Most, hogy vezetői kompetencia kutatásba kezdtem alkalmam van sok vezetővel beszélgetni arról, hogy ők hogyan adnak visszajelzést, úgy hogy az konstruktív legyen.

Mára már megtanultam - hála a gyakorlásának -, hogy nem szabad túl személyesnek venni a kritikát. A bírálat a feladat megoldásnak, az effektív munkának szól és nem a személyemnek - ez mára már világos. Régen nekem sem ment olyan egyszerűen, hogy külön válasszam a dolgokat. Ott dobogott a szívem a torkomban, amikor az első visszajelzésre vártam. Mindehhez még jött a belső hang is: persze,

mert csak a rosszat veszik észre...csak ülnek csöndben és azt figyelik, hogy mi a rossz abban, amit csinálok, stb. Most már tudom, hogy az, aki részese a kreatív folyamatoknak, szintén hasonló érzésekkel küzd.

Van, hogy azt gondolom, most valami nagyot alkottam, de a visszajelzések mást sugallnak… és amire azt mondanám, hogy akkor ezt legszívesebben kezdeném újra, az a kritikusaimat lenyűgözi. Megtanultam, hogy milyen nehéz feladat kellő távolságot tartani a produktum és önmagam közt. Pedig erre szükség van, ha olyan hasznos bírálatot szeretnék kapni, ami a fejlődés irányát mutatja meg.

Az amatőr és a profi, vagy az amatőr- és a profi művész közt ez lehet a különbség.

Nemcsak a vezetői, hanem a kreatív munka is sokszor meglehetősen magányos tevékenység, de sok sikeres költő, író, festőművész tagja valamilyen “szakmai” csoportosulásnak, azzal a céllal, hogy kellő támogatást, kritikát adjon és kapjon.

Azok, akik üzleti alapokon művelik a kreativitást (alkalmazott

grafikusok, designerek, kreatív vezetők, építészek, iparművészek,  stb.), sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint azok, akik a kreativitást önmagáért végzik

(írók, költők, festőművészek, stb.). A magányos művészeknek megadatik az a “luxus”, hogy eldöntsék, honnan kapjanak visszajelzést. Nincsenek megrendelők, akik azt

mondanák, hogy “A logo legyen kicsit nagyobb.” és nem hangzik el az a varázs mondat sem, hogy “Majd még gondolkodok rajta, még meglátjuk és szólok,

hogy mi van.”

Itt az idő, hogy összeszedjem, hogy mit lehet tenni akkor, ha nem várt vagy értelmezhetetlen visszajelzést kap az ember. Íme, néhány tipp, hogy mit kezdj vele:

1. Ne vesd el azonnal!

Az egyik kedvencem, amikor valaki előhozakodik és kritikára kínálja fel valamely művét, azt felolvassa/megmutatja, majd a jó szándékú és sokszor éles-látó hozzászólás után csak ennyit mond: “Ezt úgy is csak magamnak csináltam”. Lehet,

hogy nem szeretsz visszajelzést kapni, de tartozol magadnak annyival, hogy végig gondold, hogy van-e benne igazság. Elvetheted, de anélkül ezt soha ne tedd, hogy átgondolnád azt, ami elhangzott.

2. Számít, hogy ki adja!

Mindig tartsd észben, hogy ki az, és milyen látószögből adja a kritikát. Olyan adja, akinek szánod a műved, akit a munkáddal el akarsz érni? Ha igen, akkor hegyezd a füled. Ha nem, akkor még eldöntheted, hogy a nézőpontja releváns-e.

Bizonyos szempontból könnyebb olyantól elfogadni a visszajelzését, aki szakmabeli profi, azonban egy laikus sokszor fel tudja hívni a figyelmet olyan részletre is, ami fölött egy profi esetleg elsiklik. Nyilván nem csak a kollégák kedvéért alkotsz – mindenki véleménye fontos, aki kapcsolatba kerülhet a feladattal. Ha szívesen fogadsz kritikát minden oldalról, akkor már közel a cél.

3. Figyelj a szempontokra!

Sok félreértés adódik abból, hogy eltérő szempontok alapján adnak visszalejtést. Egy klasszikus példa: a kreatív csapat valami újat és előremutatót szeretne létrehozni, az ügyfél viszont biztonságra törekszik. Ha nem tudtok megállapodni a szempontokat illetően az az egész folyamatra rányomhatja a bélyegét. Tehát az első az legyen, hogy megállapodtok a bírálat szempontjaiban. Ha mázlid van, akkor az előre tisztázott szempontok alapján adnak rá kritikát. Ha nem, akkor le kell ülni és megállapodni azokban. “A logo legyen nagyobb.” lehet, hogy azt jelenti “Nem érzem, hogy ez hogyan támogatja a kitűzött célt – ha a fogyasztók ránéznek a hirdetésre, akkor tényleg az megy-e át?” A “Majd meglátjuk…” lehet, hogy azt jelenti “Nincs konkrét szempontom” – tehát azt tisztázni kell.

4. Légy őszinte magadhoz!

Mindegy, hogy jól átgondolt visszajelzést kapsz-e vagy sem, kérdezd meg magadtól, hogy van-e benne valami hasznos a számodra vagy sem. Nem kell illedelmeskedni, vagy nyilvánosan egyetérteni. Legbelül, a lelked mélyén biztos, hogy lesz saját véleményed arról, hogy van-e valami gond a munkáddal kapcsolatban vagy sem – ezt mindig ellenőrizd és figyelj az érzéseidre.

5. Ne vedd személyeskedésnek!

Tudom könnyebb mondani, mint csinálni, hiszen bele teszed a lelked is. Nehéz megjátszani, hogy nem. Ahogy Flaubert mondta “A könyv él, része önmagunknak. A lelkünk egy részét szakítjuk ki és tálaljuk fel benne.” Valóban, ha tényleg

komolyan vesszük azt, amit csinálunk, akkor meg kell tanulni egy lépést hátrálni és objektíven tekinteni rá. Kis hibákat könnyebben észrevesznek mások…mi magunkban a nagyokat is hárítjuk.

6. Ha nem kapsz sehonnan, akkor keresd!

Ha valóban szükségét érzed, akkor mindegy merre keresed. Ha valóban szeretnél kapni, akkor találj valakit, aki őszinte hozzád. Lehet az tanár, mentor, egy neves szakmabeli, a kollégád, kiadód, vagy az ügynököd – vagy akár mindegyik. Ha még nincs, akkor keress magadnak valakit, aki visszajelzést ad a munkádra. 

Mi a véleményed - hogyan bírod, ha bírálják a a munkádat?

Kaptál-e valaha olyan visszajelzés, ami drámai fejlődést eredményezett nálad? Oszd meg velem!

Tyler negyedik szabálya

“People do it everyday, they talk to themselves… they see themselves as they’d like to be, they don’t have the courage you have, to just run with it.”

„Az emberek állandóan csak beszélnek magukban. Olyannak látják magukat, amilyenek lenni szeretnének. De nincs elég bátorságuk ahhoz, hogy mint te, belevágjanak.”

Fogadjunk, hogy már van is egy nagy ötleted, ami foglalkoztat. Mit kezdesz vele?

Légy az, ami lenni szeretetnél, és tedd, amit tenni szeretnél…ez tényleg ilyen egyszerű. Ha elég bátor vagy, hogy belevágj. Ez a különbség a boldog és a megbánással teli élet közt.

Tyler harmadik szabálya

“No fear. No distractions. The ability to let that which does not matter truly slide.”

"Nincs félelem. Nincsenek kitérők, vargabetűk. A (legfontosabb) képesség: mellőzni mindazt, ami nem fontos!”

Ez a legfontosabb szabály! És ez az, amivel mindannyian küzdünk, még ha nem istudatosul bennünk és ezzel párhuzamosan hárítjuk is rendesen a kérdést. Tim Ferris (lásd a könyvajánlót) szól a hatékonyságról, azon belül a 80/20 szabályról: ha a dolgok 20%-ára fókuszálsz, az fogja a megtérülés 80%-át adni. Ez szép elmélet, de nem gyakorlatias.

Egyik coaching alanyom, ha hiszed, ha nem, pont így fogja fel a bizniszt már 10 éve. Ahogy ő emlékszik, az elején még lelkiismeret furdalása is volt, hogy nem minden van „tökéletesen megcsinálva”, mégis ezzel párhuzamosan élvezte azt, hogy egyre több sikert ér el évről évre. Csak az elmúlt néhány évben jött rá, hogy ez a gondolkodás alapvetően a szabadúszók és a kreatívok sajátja.

A hatékonyság 80/20 szabálya radikális elhatározást/elhatárolódást kíván: mellőzz mindent, ami nem igazán fontos a kreativitás szempontjából. És akkor az ajándékba kapott időt használd kreatív gondolatokra, olyanokra, melyek innovatív cselekvéshez vezetnek. Meglásd, a siker közelébe jutsz igen hamar!

Tyler második szabály

“I say never be complete, I say stop being perfect, I say let’s evolve, let the chips fall where they may.”

„Bizony mondom, elég már a tökéletességből. Azt mondom, fejlődjünk! Jöjjön, aminek jönnie kell!”

Nézzünk szembe a tényekkel! Amikor megszegjük Tyler első két szabályát és belehajszoljuk magunkat valami őrült termelékenységbe, az sokszor azért van, mert félünk. Félünk a kudarctól, attól, hogy kinevetnek, a kockázattól, a középszerűségtől és talán még a sikertől is félünk.

Ha fontos, hogy fejlődj, akkor jó lesz szembenézni azzal a ténnyel, hogy fogsz még hibázni. Mi több fontos, hogy az elején kétszer annyi hibát véts, hogy áttörést produkálj.

Hibázz és hagyd, hogy a dolgok megtörténjenek. Tán még arra is rájössz, hogy ez valójában bejön neked.

Motiváció (3. rész)

Néhányan megkérdezték tőlem, hogy miért választottam pont ezt a fotót. Mit keres itt Mick Jagger?  
Csak rá kell nézni a képre: Jagger nagyon motivált (ezt a business-t hetven valahány évesen nem is lehetne másként csinálni) és másokat is képes inspirálni még a mai napig is. Érthető is hogy miért szereti csinálni azt, amit csinál. Te is így vagy ezzel? Ha igen, akkor nem kell aggódnod azért, hogy tudod-e motiválni magad és, hogy könnyen inspirálsz-e másokat. Ha nem, akkor a dolog macerás lesz. Ha nem találod meg az utad önmagad motiválásához, akkor másokat sem fogsz tudni lelkesíteni. 

Érdemes a Harvard Business School egyik professzorának, Teresa M. Amabile - nek az írásait olvasni. Mélyreható kutatásokat végzett a motiváció teljesítményre gyakorolt hatásaival kapcsolatban, melynek eredményeként a „belső motiváció elsődlegességét” mutatta ki: akkor a leghatékonyabbak az emberek, ha munkájuk során az érdeklődés, elégedettség, és kihívás az elsődleges mozgatórugójuk – ezek mind belső erők és nem valamiféle külső hatás.

Az érdeklődés, az elégedettség és a kihívás mind a belső motiváció elemei, az önmagáért végzett munkával kapcsolhatók össze és nem a munkáért kapott jutalommal, mint a pénz a státusz és a kiváltság. Magyarázata szerint, a belső motiváció elengedhetetlen a sikerhez, mert mindenki jobb munkát végez, ha teljesen ráfókuszál a feladatra – és ez akkor van, ha azt önmagáért végezzük.

Ez túl egyszerűen hangzott eddig. Sok vállalati kultúrában a motivációra úgy tekintenek első sorban, mint bónusz, fizetésemelés, jutalom. Ennek az a veszélye, hogy ha csak a pénz vagy egyéb külső motivációs eszközöket használnak, akkor az elvonja a figyelmet a tényleges feladattól, és csökkenti a teljesítményt. Ha az emberek csak a pénzre gondolnak – mert sértettek, ha nem fizetik meg őket, vagy abban bíznak, hogy majd többet kapnak – nem figyelnek a munkára.

Chris Jones (J. Walter Thomson CEO) mondta (Winston Fletcher: Tantrums and Talents):

„Akik tényleg jók, azok pénzzel nem motiválhatók. Ők maguk állítják a lécet önmaguknak hihetetlenül magasra. Ha több pénzt ígérsz nekik, azzal nem fogod elérni, hogy még ennél is magasabbra állítsák a mércét.”

A fenti idézet a kreatív teljesítményről szól, de véleményem szerint ez bármi másra is érvényes akkor, ha a munka kihívásokkal teli és összetett. Hiszem, hogy sokaknak megadatik a jó a munka és ezért belül büszkeség, és jóérzés tölti el őket.

Nagy bajban vagy, ha a motivációs stratégia csak és kizárólag a pénzbeli eszközökről szól. Főleg akkor, mint most is, ha annak a szűkében vagy.

Több, mint pénz – A 4 legütősebb motiváció

1., Belső motiváció – az, amikor már a munka önmagában is az elégedettséggel tölt el (élvezet, érdeklődés, kíváncsiság, kihívás, tanulás, kreatív flow, stb.)

2., Külső motiváció – a munka jutalmazása (pénz, bónusz, jutalom, dicséret, hírnév és elismerés, díjak, lehetőség, kihívás, határidő és számonkérés)

3., Személyes motiváció – az egyéni értékrendszer (a tudás szeretete, hatalom, biztonság, önkifejezés, stb.)

4., Interperszonális motiváció – az a hatás, amit mások váltanak ki benned (verseny, együttműködés, elkötelezettség, támogatás, biztatás, elismerés, stb.)

Az ember igen bonyolult lény és alapvetően a 4 elem keveréke alapján érezzük magunkat motiváltnak. A motiváció típusai keverednek, és 4 kulcsterületet alkotnak – ezt tartsd észben, ha másokat, vagy ha önmagadat motiválod. A legtöbben hasonló faktorok kombinációja mentén motiválódnak, még ha ez nem is tudatos.

Ha vezető vagy és ha csak egy dolog van, amit megjegyzel ebből az írásból, akkor javaslom, hogy az az alábbi legyen:

Használd mind a 4 elemet - ne csak a személyes jutalmat!

Ha a motiváció mind a 4 elemét kombinálod, akkor ezzel tudod a legnagyobb hatást gyakorolni a teljesítményre. És, ha ezeknek, az eszközöknek megtalálod a helyes egyensúlyát, azzal pedig még a meglévőnél is jobb kapcsolatot alakíthatsz ki teamen belül. A jó hír: ehhez nem kell sok pénz.

Például, ha egy olyan csapatot vezetsz, amely csupa képzett profikból áll, akkor foglalkozni kell manapság a fizetésemeléssel (személyes jutalmazás). Bizonyára elcsodálkoztál már azon, hogy azok, akik első ránézésre elégedettek voltak a fizetésükkel elkezdenek többet kérni – de ahogy a beszélgetés előre halad rájössz, hogy nem is igazán a pénz önmaga a gond, hanem inkább a verseny, ami a csapattagok közt dúl (társas kölcsönhatás), mely akkor alakult ki, amikor egyesek rájöttek, hogy kevesebbet keresnek, mint mások.

Elhatározod, hogy ennek a versenyszellemnek az energiáit transzformálod, és nyilvánosságra hozol néhány teljesítménymutatót (társas kölcsönhatás) és miután nincs több pénz (személyes jutalom), tisztázod, hogy a legjobban teljesítők fogják kapni az elkövetkezendő időben a legérdekesebb (személyes elégedettség) és legrangosabb elismeréssel járó (nyilvános elismerés) projectet.

Ez az elégedetlenkedőket arra ösztönzi, hogy inkább a meghirdetett lehetőségre koncentráljanak és az izgalmas munkával foglalkoznak, ahelyett, hogy sértettségük elhatalmasodjon rajtuk és annak hangot is adjanak.

Ezzel sikerült hasznosítanod a verseny adta motivációs energiát: átalakítottál egy problémát a kiválóság iránti vággyá.

Sok gondolatot vettem át a Within You, Without You: the Social Psychology of Creativity, and Beyond’, in Runco & Albert (Eds) Theories of Creativity

Neked is ajánlom!